ÍRJ BEVÉTELT A CÉGEDNEK!

Hetetente küldök 2-3 levelet, amitől jobb leveleket tudsz írni a feliratkozóidnak!

Kattints a gombra és add meg az e-mail címed:

Meghívó + levél elemzés

2019-ben rohadt lelkesen jártam a hazai konferenciákat.

 

Reggel bepakoltam a tatyiba, kislattyogtam az állomásra, felvonatoztam a nagyvárosba, aztán valahogy megpróbáltam odatalálni a helyszínre.

 

Ez akkor volt igazi kihívás, amikor elfogyott a netem vagy lemerült a telóm.

 

Emlékszem mennyire vártam, hogy ott lehessek és magamba szippantsam a tudást.

 

De csalódtam.

 

Az első nagyobb *lurdykonferencián* – mindegy melyiken – ültem és nem hittem el, hogy ez ennyire szar.

 

A 15-20 perces előadások váltották egymást és a harmadik után még mindig egy teljesen üres jegyzetfüzettel az ölembe csodálkoztam.

 

Egyetlen árva gondolat sem volt olyan fontos, hogy jegyzeteljek.

 

Értetlenkedve néztem körbe a közönségben, akik vagy csak jól nevelten színlelték az érdeklődést, vagy komolyan érdekesnek találták az általános igazságokat durrogtató előadókat.

 

Aztán megszólalt a mocskosan önző és kárörvendő énem:

 

“Ha az ügyfeleim konkurenciája ilyen előadásokon ül, az király!”

 

Azóta megfordultam jó pár workshopon, előadáson, konferencián.

 

Akkor tudom, hogy igazán jó helyen vagyok, amikor megjelenik a fejemben ez a gondolat:

 

“Bárcsak ne lenne itt senki más és csak az enyém lenne ez a tudás!”

 

Mielőtt kicseszek magammal, és elhívlak egy ilyenre, mutatok egy király levelet.

 

Október 28-án 9:20-kor kaptam egy levelet ezzel a tárgymezővel:

 

”irány a Tiktok és istencsászár leszel 2 hónapon belül” — te is azt teszed, amit én, amikor ezt meglátod?

 

Ez a levél nem csak szerintem lett rohadt jó.

 

Ezért csináltam is magamnak egy gyors elemzést róla, amit itt tudsz megnézni:

 

Konverzió Kémiája levél elemzés
(Hozzászólós linket kaptál, nyugodtan kommenteld a gondolataid!)

 

A levél elemzése egyben a meghívód is egy online konferenciára!

 

Tök menő lenne, ha ez a tudás csak az enyém lenne.

 

Ha a többiek a “marketinget” akarnak tanulni, én meg megértem az emberi viselkedés és döntéshozás alapját – valószínű az én kampányaim, leveleim konvertálnak majd jobban.

 

De rohadt drága lenne egyedül kifizetni az egész konferenciát.

 

Szóval üsse kavics, meghívlak:

 

https://konverziokemiaja.hu

 

Tenyerelj rá a linkre és olvasd végig az oldalt, mert ez a jó landing mintapéldája.

 

Aztán a végén meg döntsd el, hogy jössze-e.

 

Asszem’ keddig lehet jegyet venni.

Pass Balázs

hello@passbalazs.hu

$

Érdekel a közös munka?

Kattints ide és kezdjünk el beszélgetni: https://passbalazs.hu/kozos-munka/ 

Több ilyet olvasnál?

Iratkozz fel a gombra kattintva:

A hazai piac egyetlen rendszeres, nyomtatott hírlevele:

Levelezz!

5-10 klasszikus copywriting könyv és több ezer megírt levél esszenciája egyetlen nyomtatott hírlevélben.

Információk:

Adatvédelmi Nyilatkozat

Cookie Nyilatkozat

Kapcsolat:

hello@passbalazs.hu